Gyakori kérdések

+ CSAK ESKÜVŐI FOTÓZÁST VÁLLALTOK?

Nem, keressetek minket bátran egyéni, páros, családi fotózással, imázsfilm készítéssel, videoklipekkel,

de zenész múltunknak köszönhetően szívesen

készítünk egyedi zenéket is.

+ KORÁBBAN MÉG NEM FOTÓZTAK, SEGÍTETEK

A PÓZOLÁSBAN?

Mi a természetességet részesítjük előnyben, így igyekszünk elkerülni a túlságosan beállított képeket, amikor csak lehetőség van rá. Legyetek önmagatok, de persze végig adni fogunk instrukciókat és együtt fogunk működni Veled/Veletek, hogy a legszuperebb eredmény szülessen.

+ MENNYI KÉP KERÜL ÁTADÁSRA?

A képek mennyisége a csomagok méretétől, az esemény tulajdonságaitól függ. Nem hiszünk abban, hogy keretet szabjunk a képeknek egy előre kijelölt számmal. Ígérjük, hogy bőven kaptok képeket mindenről, amit megörökítünk.

+ VAN RÁ LEHETŐSÉG, HOGY AZ ESKÜVŐ

UTÁNI NAPOKBAN KAPHASSUNK NÉHÁNY KÉPET?

Igen, az esküvő után szeretünk elküldeni néhány előzetes képet, amit meg tudtok mutatni azoknak a fontos embereknek, akik sajnos valamilyen oknál fogva a nagy napon nem láthattak Titeket.

+ MIKORRA ÉRDEMES A KREATÍV FOTÓZÁST IDŐZÍTENI?

A napfelkeltét és a naplementét szoktuk javasolni mindenkinek a legszebb eredmény érdekében, ugyanis ilyenkor vannak a legelőnyösebb fényviszonyok. Városi fotózás esetén, ha a cél az, hogy mások ne szerepeljenek a képeken, mindenképpen a kora reggelt ajánljuk. A déli napfény túlságosan erős, amely fotós szempontból előnytelen, és a végeredmény rovására mehet.

+ A NYERS KÉPEKET IS MEGKAPHATJUK?

Nem, a nyers anyagok nem kerülnek semmilyen

esetben sem átadásra.
Úgy gondoljuk, hogy a szerkesztés a varázs egyik fele és
e hatalmas lépés nélkül a képek/videók csak félig vannak készen. Ígérjük, és nem hagyjuk, hogy lemaradjatok az emlékekről.

+ A SZERVEZÉSSEL KAPCSOLATBAN SZÁMÍTHATUNK A SEGÍTSÉGETEKRE?

Természetesen! Ha bármiben segítségre lenne szükségetek, bátran szóljatok és jelentkezünk az ajánlásainkkal. Esküvők esetén van egy útmutatónk, melyet foglalást követően elküldünk, illetve páros/jegyes/portré/családi/kismama fotózás esetén segítünk a ruhaszínek és kombinációk összeállításában.

+ HOGYAN TÖRTÉNIK A FIZETÉS?

Esküvők és nagyobb munkák esetén (pl. imázsfilmek) szerződéskötéskor 100.000 HUF kerül kifizetésre, a fennmaradó összeg pedig akkor, amikor átadásra kerül a kész anyag.

+ MIT VISELJÜNK A FOTÓKON?

Ne aggódjatok, ha esetleg tanácstalanok lennétek a témában. Erre is van egy útmutatónk, amit nagyon szívesen megosztunk Veletek.

+ EGY KREATÍV FOTÓZÁSRA MENNYI IDŐT SZÁNJUNK?

Ideális esetben érdemes 2 órát szánni rá, hogy ne legyen rohanás
és mindenre legyen biztosan idő. Azonban, ha az esküvőtök
napján szeretnétek tartani a kreatív fotózást, ez az idő túl sok
lehet a vendégektől távol, viszont a minimum 1 órát ebben az

esetben is előnyös megoldani. 

+ HOGYAN TÖRTÉNIK AZ ELKÉSZÜLT KÉPEK ÁTADÁSA?

A képeket egy jelszóval védett online tárhelyre feltöltve szoktuk átadni, amelyről egy kattintással le tudjátok tölteni őket, de a felületet akár megoszthatjátok a szeretteitekkel is. Természetesen kérés esetén egyéb módon, pl.: külső adathordozón történő átvételre is van lehetőség.

+ CSAK BUDAPESTI MUNKÁT VÁLLALTOK EL?

Nem, országosan dolgozunk és számíthattok ránk külföldön is. Budapesten kívül azonban számolni kell útiköltséggel, ami 90 Ft-ot jelent kilométerenként, illetve esküvői szolgáltatásunk igénybevétele esetén szállásra is szükségünk van 70 km-nél távolabbi lokációk esetén.

+ HOGYAN TUDUNK TITEKET LEFOGLALNI?

Nagyon egyszerűen - csak töltsétek ki a Kapcsolat fülön található adatlapunkat vagy írjatok egy üzenetet és 24 órán belül válaszolunk a leveletekre. Amennyiben szabad a dátum, úgy örömmel beszélgetünk Veletek egy kávé/tea mellett vagy akár online is, hogy jobban megismerjük egymást, majd elküldjük a szerződésünket és a foglaláshoz tartozó előleg számlát.

+ TALÁLKOZHATUNK VELETEK A NAGY NAPUNK ELŐTT?

Természetesen igen, és örülnénk neki. Nagyon szeretünk és kitűzött célunk, hogy segítsünk a pároknak abban, hogy megteremtsék álmaik esküvőjét, így minden apró részlet fontos lehet számunkra. Amennyiben a találkozó nem megoldható a távolság miatt, úgy Skype-on mindig elérhetőek vagyunk.

+ MIKOR KAPJUK MEG A FOTÓINKAT / VIDEÓT?

Esküvők esetén a fotók körülbelül 60 napon belül kerülnek átadásra egy jelszóval védett online galériában. A videók 70 napon belül. Portré, családi, páros, jegyes és egyéb fotózáson készült felvételek körülbelül 2-3 héten belül kerülnek átadásra, szintén egy online védett tárhelyen. 

+ MIT KAPUNK ESKÜVŐI FOTÓK ESETÉBEN?

Minden esetben gondosan kiválasztott és retusált, fényelt fotókat (esküvők esetén, mérettől függően körülbelül 500-1000 képet). A fényképek jelszóval védett online tárhelyre kerülnek fel nyomtatásra kész állapotban, illetve letöltésnél választhatjátok a közösségi médiára optimalizált verziót is a legjobb felbontás érdekében.

+ NEM IGAZÁN SZERETJÜK AZOKAT A FOTÓKAT, AHOL A PÁROK BE VANNAK ÁLLÍTVA ÉS KÖTELEZŐEN MOSOLYOGNIUK KELL. MI INKÁBB A TERMÉSZETESSÉGET RÉSZESÍTJÜK ELŐNYBEN. 

Teljes mértékben egyetértünk Veletek! Nem fogunk kényszeríteni arra, hogy mosolyogj minden fotón. Ellenkezőleg, észre sem fogjátok venni, hogy ott voltunk Veletek. Elegendő instrukciót fogunk adni, hogy kényelmesen érezzétek magatokat.

+ AZ ÁRAITOK KÉT FOTÓST TAKARNAK?

Esküvők esetén mindig ketten fotózunk, de egyéb fotózást illetően is szeretünk ketten ott lenni.

+ ESKÜVŐI ALBUMOT TUDUNK TŐLETEK RENDELNI?

Természetesen! Bármikor kérhettek esküvői albumot, ebben örömmel segítünk Nektek. 

+ VAKUVAL VAGY TERMÉSZETES FÉNYBEN SZERETTEK FOTÓZNI?

Imádjuk a természetesen fényeket! Ezek a fények segítenek megőrizni az igazi hangulatot és érzést. Szeretjük a természetes fényeket használni, hogy a lehető legjobbat tudjuk kihozni egy adott helyzetből. Természetesen használunk vakut, de csak ha túl sötét van már este.

+ VANNAK MÉG KÉRDÉSEIM, AMIKET NEM TALÁLTAM ITT. MIT TEGYEK?

Bátran írj nekünk, és örömmel segítünk minden felmerülő kérdés és kérés esetén.

A KALAND ITT KEZDŐDIK

Együtt megtervezzük az esküvőtök napját, ami nem csak úgy elrepül, hanem tele lesz bensőséges pillanatokkal.